Bemutatkozás

Azért hoztuk létre ezt a virtuális múzeumot, hogy ha már igazi jelenleg nincs, legalább digitálisan láthassák az emberek a rég elfeledett fényképeket, használati tárgyakat, iratokat, és így megmaradjon az utókornak, megvédve a feledésbe merüléstől.
Sokan a falut alapító családokból már nem találhatóak meg, kihaltak vagy elköltöztek. Olyan is van, aki az utolsó képviselője családjának és vele kihal egy régi nagy múltú családnév.
Sok fénykép és tárgy is összegyűlt és folyamatosan kapjuk ezeket, de mivel kiállító épület, helyiség nincs számukra, addig kiállítani nem tudjuk őket.
A képek minősége néha hagyhat kívánnivalót maga után, de eszköz hiányában nem lehet a helyszínen digitalizálni a képeket.
A családi iratokat, képeket, pedig senki sem adja ki jó szívvel a kezei közül, arra, hogy „majd hozom!” Ami érthető is!
De azon vagyunk, hogy ez a jövőben megvalósulhasson.
A lakosság először idegenkedve, olykor elutasítóan reagált ha szóba került, de azért egyre többen keresnek minket, hogy szeretnének adni egy-egy régi tárgyat vagy fényképet.
Sajnos az idő nem nekünk dolgozik, hiszen akik igazán mesélni tudnak a régmúlt időkről, azok már egyre kevesebben vannak és ezen változtatni nem is tudunk.
Ezért kérjük Önt hogy ha valamilyen formában segíteni szeretne nekünk, vagy csak ötlete, építő jellegű kritikája van, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot!
A tartalom folyamatos feltöltés alatt van.
A honlap teljes tartalma az adományozók engedélyével lett felhasználva és további felhasználásuk csak a múzeum engedélyével lehetséges.

Kelt: Majosházán az Úrnak 2011. évében mindszent havának 19. napján.

Becze János